JOGSZABÁLYVÁLTOZÁSOK - JOGSZABÁLYI KÖRKÉP

A fogyasztók érdekében módosul a fogyasztóvédelmi törvény
A hír több mint 30 napja nem frissült!

Már csak az Országgyűlés jóváhagyására vár a fogyasztóvédelmi törvény módosítása, amelyet a Kormány mai ülésén fogadott el. A módosítások a fogyasztói igények teljeskörű figyelembevételével kerültek a törvénytervezetbe, amelyeknek köszönhetően a jövőben - többek között - gyorsabbá válik a panaszkezelés és bővül a békéltető testületek hatásköre.

2012. március 26.

Az Országgyűlés elé kerülő javaslat bővíti a fogyasztó fogalmát: a törvényjavaslat elfogadása esetén a törvényben biztosított védelem a jövőben kiterjed például a tisztán fogyasztói minőségben eljáró kisvállalkozásokra is.

A gyakorlati tapasztalatok alapján a tervezetben számos, a legutóbbi átfogó módosítás során bevezetett szabály kerül kiigazításra, például a panaszkezelés és ügyfélszolgálati szabályok, a békéltető testületi eljárás, a közérdekű keresetindítás, valamint a fogyasztóvédelmi hatóság eljárása terén.

A törvényjavaslat értelmében változnak a panaszkezelésre vonatkozó szabályok, így például a módosítás rögzíti, hogy a vállalkozás a megadott határidőig érdemben köteles válaszolni a fogyasztói panaszra. A vállalkozások ezért a jövőben nem élhetnének azzal a gyakran alkalmazott megoldással, hogy a panaszost érdemi válasz helyett csupán a további intézkedés megtételének szükségességéről tájékoztatják.

A tervezet tartalmazza a megyei (fővárosi) kereskedelmi és iparkamarák mellett működő békéltető testületek tanácsadó tevékenységét. A békéltető testület – jelenlegi tevékenysége, a fogyasztói jogviták bírósági eljáráson kívüli rendezése mellett – a javasolt módosítás alapján a fogyasztó vagy a vállalkozás kérésére tanácsot adna a fogyasztót megillető jogokról és kötelezettségekről.

A fogyasztók elvárják a jogsértő vállalkozásokkal szembeni határozott hatósági fellépést, ugyanakkor az egyedi sérelmeik orvoslását is. Emellett igényük van arra, hogy minél egyszerűbben hozzáférjenek azokhoz az alapvető információkhoz, amelyek fogyasztói döntéseik meghozatalához, esetleges problémáik, jogvitáik rendezéséhez szükségesek. A törvényjavaslat elfogadása esetén a jövőben gyorsabbá válik a fogyasztók panaszainak kezelése, és – például a közérdekű keresetek újraszabályozása révén – hatékonyabb fellépésre nyílik lehetősége a fogyasztók érdekében eljáró civil szervezeteknek is.

A törvényjavaslat jól tükrözi a hazai fogyasztóvédelmi politikában bekövetkezett szemléletváltozást, amelynek egyik fő célkitűzése az, hogy a fogyasztót magabiztossá kell tenni, annak érdekében, hogy saját ügyeit kellő felelősségtudattal tudja kezelni. A Kormány a tudatos fogyasztói magatartás kialakítása érdekében kiemelten fontosnak tartja a fogyasztók minél jobb tájékozódásának és az információkhoz való hozzáférésének a biztosítását. Szintén kiemelt célkitűzés a speciálisan védendő fogyasztók (gyermekek, fiatalkorúak, idősek, fogyatékossággal élők) érdekeinek fokozott védelme.

(Nemzetgazdasági Minisztérium, Gazdaságszabályozásért Felelős Államtitkárság)

További hírek

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.








A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.

Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.

Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről






A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.

Rendelkezik érvényes előfizetéssel?

Igen

Nem

Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek

Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:

14

Kérdezzen itt Ön is!

AKTUÁLIS ESEMÉNYEK

Eseménykövetés

SZAKMAI KLUBJAINK

ADÓNAPTÁR