JOGSZABÁLYVÁLTOZÁSOK - JOGSZABÁLYI KÖRKÉP

Szeptember 1-jétől változnak a gyógyszerfelírás, kiváltás szabályai
A hír több mint 30 napja nem frissült!

Több gyógyszerészeti rendelet mellett módosulnak a gyógyszerrendelés és –kiváltás szabályai, továbbá a gyógyszertárak személyi minimumfeltételei. Az érintett jogszabályi módosítások a Magyar Közlöny 130. számában jelentek meg.

2013. augusztus 05.

A gyógyszerrendelést és -kiváltást érintő szabályozás változásával szeptember 1-jétől könnyebbé és rugalmasabbá válik a krónikus betegek gyógyszerkiváltása. Az 50 ezer forintnál alacsonyabb fogyasztói árú, krónikus betegségek kezelésére szolgáló gyógyszerek esetében az orvos a gyógyszerrendelés alapvető szabályának megtartása mellett – miszerint 1 vényre csak 1 havi, 30 napra elegendő gyógyszermennyiséget szabad felírni – 3 hónap időtartamra is elláthatja a beteget gyógyszerrel úgy, hogy a vényen nem kell feltüntetni a gyógyszer legkorábbi kiváltásának időpontját. A vények három hónapos érvényességi idején belül a beteg dönthet, hogy egyszerre, vagy receptenként kívánja a számára felírt gyógyszereket kiváltani. A változtatást azt tette lehetővé, hogy időközben jelentősen csökkent a generikus gyógyszerek árszintje, illetve számos, korábban is kórházban beadott drága gyógyszert tavaly óta a kórházak rendelnek meg a betegeknek. A legnagyobb költségű (50 ezer forint feletti fogyasztói árú) gyógyszerek kiváltása esetében a takarékos gyógyszerfelhasználás megvalósítása érdekében – meghatározott eseteket leszámítva - továbbra is indokolt, hogy a gyógyszerek kiváltására 30 naponta kerüljön sor.

Az Egészségügyért Felelős Államtitkárság a betegek részére augusztus hónap folyamán további részletes tájékoztatást nyújt a témában.

Ha a beteg a vényköteles gyógyszerét előre láthatóan külföldön szeretné kiváltani, a vények kölcsönös elismeréséről szóló uniós irányelv hazai szabályozásba történt átültetésével, októbertől az orvos olyan adattartalommal (az adott országban forgalmazott gyógyszerkészítmények figyelembe vételével) írhatja meg a receptet, amely a más tagállamok gyógyszertárai számára a korábbinál biztonságosabb gyógyszerkiadást tesz lehetővé. Az orvosnak lehetősége van arra is, hogy a kiváltás országában ismert nyelven állítsa ki a receptet.

A betegek biztonságos gyógyszerellátását szolgálja a gyógyszertárak személyi minimumfeltételeinek szeptember 1-jei hatályba lépése. A 2011 júliusában két év türelmi idővel kihirdetett szabályozáshoz kapcsolódóan idén készült hatásvizsgálat alapján, és a szakmai szervezetek javaslatainak figyelembe vételével, a korábban előírt minimumfeltételek – a hatályba lépés időpontjával egyidejűleg – több ponton is módosulnak. A módosítással – amely a szakmai szervezetekkel történt korábbi megállapodásnak megfelelően szem előtt tartja a gyógyszertárak működőképességét – továbbra is biztosított, hogy a gyógyszertári szakemberek a gyógyszer- és betegbiztonságot garantáló létszámban vegyenek részt a gyógyszertárak munkájában.

(Egészségügyért Felelős Államtitkárság)

További hírek

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.








A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.

Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.

Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről






A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.

Rendelkezik érvényes előfizetéssel?

Igen

Nem

Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek

Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:

17

Kérdezzen itt Ön is!

AKTUÁLIS ESEMÉNYEK

Eseménykövetés

SZAKMAI KLUBJAINK

ADÓNAPTÁR