KORMÁNYZATI HÍREK

A véglegesítés utolsó szakaszába érkeztek az operatív programok
A hír több mint 30 napja nem frissült!

Magyarország számára most az egyik legfontosabb kormányzati feladat a 2014-2020 közötti uniós programidőszak fejlesztéspolitikai dokumentumainak véglegesítése és benyújtása az Európai Bizottságnak – mondta Komoróczki István tervezéskoordinációért felelős államtitkár a II. Területi Tervezési Szakmai Konferencia és Konzultációs Napok megnyitóján, Budapesten.

2014. április 22.

Komoróczki István hangsúlyozta, intenzív tervezési és egyeztetési időszak van mögöttünk, nemcsak az Európai Unió, a kormányzat és a szaktárcák szintjén, hanem megyei és helyi szinten is.

A kormány március 7-én elküldte Brüsszelbe a Partnerségi Megállapodást, ettől számítva három hónapon belül az egyes operatív programokat is be kell nyújtanunk. Jelenleg a programok véglegesítésének utolsó szakaszában járunk.

Greinstetter Balázs gazdaságtervezésért felelős helyettes államtitkár előadásában elmondta, hogy a fejlesztési források jelentős részét – a Területfejlesztési Operatív Program (TOP) közel egészét, és a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) 50 százalékát – 2014-től a helyi szereplők tervezhetik, és a végrehajtásban is részt vehetnek. Ennek keretében a megyék a tervezés során összesen 450 milliárd forinttal, a megyei jogú városok 220 milliárddal, a kistérségek pedig további 330 milliárddal kalkulálhatnak majd – a többi operatív program hozzájárulása mellett.

A kétnapos konferencián a szervezők – így a Nemzetgazdasági Minisztérium, a Széchenyi Programiroda Tanácsadó és Szolgáltató Nonprofit Kft., valamint a Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal – áttekintik a minisztériumba beérkezett megyei és települési programtervezeteket. Emellett szó lesz az operatív programok tartalmáról, a 2014-2020-as időszak végrehajtási és intézményrendszeréről, valamint a határ menti programok keretében végzett útfejlesztésekről is.

(Nemzetgazdasági Minisztérium)

További hírek

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.








A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.

Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.

Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről






A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.

Rendelkezik érvényes előfizetéssel?

Igen

Nem

Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek

Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:

18

Kérdezzen itt Ön is!

AKTUÁLIS ESEMÉNYEK

Eseménykövetés

SZAKMAI KLUBJAINK

ADÓNAPTÁR