JOGSZABÁLYVÁLTOZÁSOK - JOGSZABÁLYI KÖRKÉP

Egyes építésügyi törvények változása várható
A hír több mint 30 napja nem frissült!

A Belügyminisztérium előkészítette az épített környezet alakításáról és védelméről szóló, valamint a területfejlesztésről és területrendezésről szóló törvény módosítását.

2010. szeptember 10.

A Belügyminisztérium előkészítette az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvényt, valamint a területfejlesztésről és területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvényt módosító jogszabály tervezetét. Véleményezési határidő: 2010. szeptember 10. A törvényjavaslat célja, hogy pontos fogalom-meghatározással elősegítse a szabálytalan építkezések feltárását, az építésügyi monitoringrendszer létrehozásával lehetővé tegye az adatok térbeli összefüggésekkel együtt történő kezelését, a tematikus információk kinyerését, összehasonlító elemzés megtételét, a változásvizsgálatokat, a folyamatok nyomon követését mind a településrendezési, mind pedig az építésügyi hatósági feladatellátás tekintetében. A közmű- és nyomvonalas építmények egységes elektronikus nyilvántartásának szabályozásával (e-közmű) egy új szemléletű, a kor gazdasági folyamataihoz, technikai lehetőségeihez, a közigazgatás változó struktúrájához alkalmazkodó szabályozási rendszer, valamint a nyilvántartás érintettjei (a közigazgatás, a közműszolgáltatók és a szolgáltatást igénybe vevők) közös érdekét szolgáló szabványosítási, ösztönzési és ellenőrzési rendszert kell kialakítani, amely amellett, hogy az állami és az önkormányzati igazgatási feladatok támogatását szolgálja, hozzájárul az élet- és vagyonvédelem biztosításához, a lakosság információval való hatékony kiszolgálásához. 
A törvényjavaslat célja továbbá, hogy az Alkotmánybíróság 144/2010. (VII. 14.) AB határozatában hozott döntése értelmében megszüntesse a kártalanítási szabályok körében felmerült joghézagot.

További hírek

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.








A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.

Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.

Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről






A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.

Rendelkezik érvényes előfizetéssel?

Igen

Nem

Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek

Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:

17

Kérdezzen itt Ön is!

AKTUÁLIS ESEMÉNYEK

Eseménykövetés

SZAKMAI KLUBJAINK

ADÓNAPTÁR