JOGSZABÁLYVÁLTOZÁSOK - JOGSZABÁLYI KÖRKÉP

Hatékonyabb lesz a polgári perrendtartás szabályozása
A hír több mint 30 napja nem frissült!

A kormány elfogadta az új polgári perrendtartás koncepcióját - jelentette be Trócsányi László igazságügyi miniszter az Országházban tartott kormányszóvivői tájékoztatón.

2015. január 26.

Az állampolgári bizalom megőrzésének érdekében hatékonyabban, gyorsabban működő igazságszolgáltatásra van szükség – hangsúlyozta Kurucz Éva kormányszóvivő, az igazságügyi miniszterrel közösen tartott sajtótájékoztatóján. Trócsányi László elmondta: a polgári perrendtartás megújításának célja, hogy a perek gyorsan, időben fejeződjenek be.

Az igazságszolgáltatás működésnek egyik fontos biztosítéka a belé vetett közbizalom mértéke, ezért a kormány célja, hogy hatékonyabbá tegye az igazságszolgáltatás rendszerét – hangsúlyozta Kurucz Éva kormányszóvivő.

A polgári perrendtartást jelenleg az 1952. évi III. törvény szabályozza, amelyet bár már többször megújítottak, nem képes válaszokat adni a modern kor kihívásaira. A polgári ítélkezés sokakat érint, közel 200 ezer per zajlik évente a különböző bírósági fórumokon, a nemperes eljárások száma pedig milliós nagyságrendű – mondta a kormányszóvivő. Hozzátette: éppen ezért van szükség egy új, korszerű szabályozásra, amely megkönnyíti az emberek életét.

Az új eljárásjogi kódex koncepciója támaszkodik a hagyomány ma is használható elemeire, ugyanakkor a modernitás követelményeinek is meg kíván felelni - mondta a miniszter. A kormány szerdai ülésén egyhangúlag támogatott koncepció egyik legfontosabb alapelve a perhatékonyság, ezt szolgálja például az osztott perszerkezet, mely áll egy perelőkészítő szakaszból és az érdemi tárgyalásból.

Ezen belül nagy jelentősége lesz a per előkészítő szakaszának, ahol a bíró tisztázza és rögzíti, mi is a felek álláspontja, illetve milyen bizonyítékokat kívánnak felhasználni a perben, ezen pedig az eljárás későbbi szakaszában már csak kivételesen lehet változtatni, hogy ezzel is gátolják a rosszhiszemű, perelhúzó magatartást - fejtette ki Trócsányi László. Némileg más szabályok vonatkoznak majd a helyi bíróságokon és törvényszékeken folyó polgári perekre.

A helyi bíróságokon a szóbeliség dominál majd, a nagyobb súlyú, bonyolultabb ügyeket tárgyaló törvényszékeken ugyanakkor az írásbeliség kap nagyobb hangsúlyt és kötelező lesz az ügyvédi képviselet a minél professzionálisabb pervitel érdekben, ami gyorsítja az eljárásokat - magyarázta a miniszter. Az új koncepcióban fontos szerepet kapott még a perkoncentráció, a felek eljárástámogatási kötelezettsége és a bíróság közrehatási kötelezettsége.

A Kúria előtt folyó rendkívüli perorvoslatok kapcsán Trócsányi Lázló azt emelte ki: a felülvizsgálati eljárásba egy olyan szűrőrendszer lesz beépítve, melynek segítségével a legfelsőbb bírói fórum gondoskodhat arról, hogy csak a valóban érdemes jogviták kerüljenek ilyen szintre.

Az új polgári perrendtartás koncepciójának elemeit ismertetve a miniszter beszélt a kollektív igényérvényesítés, csoportos perindítás megújuló szabályairól, melyek megoldást kínálnak például olyan helyzetekre, ahol sok hasonló jellegű, egyéni, kisebb összegű követelés külön-külön peresítése az ügyfelek és a bíróságok számára is aránytalan nehézségeket okoz.

Az úgynevezett csoportperek új szabályainak kialakításakor a devizahiteles ügyek tapasztalataira is figyelemmel lesznek Hozzátette: újdonság lesz az is, hogy a közigazgatási perek eljárásjoga - amely eddig a polgári perrendtartás egyik önálló fejezetét alkotta - önálló törvénybe kerül majd, és a távlati tervek szerint létrejön az önálló közigazgatási felsőbíróság. Az új polgári perrendtartás koncepcióját korában a kodifikációs főbizottság, szerdai ülésén pedig a kormány is egyhangúlag támogatta.

A kodifikáció kezdeti szakaszában a jogtudósoké volt a főszerep, ezután azonban már egyre inkább számítanak a különböző jogászi hivatásrendek, a gyakorló ügyvédek, bírák, ügyészek közreműködésére is a jogszabály-előkészítésben. Idén várhatóan megalkotják a polgári eljárásjogi kódex szabályait, 2016 első felében folyhat a társadalmi vita, a parlament elé 2016 második felében kerülhet a törvényjavaslat, melyről a tervek szerint 2017-ben szavazhatnak - mondta Trócsányi László.

Két magyar polgári perrendtartás született az elmúlt évszázadban, az 1911-es, illetve a legutóbbi, ma is hatályos, több mint százszor módosított 1952. évi 3. törvénnyel elfogadott szocialista polgári eljárásjogi kódex - idézte fel a szakember.

(kormany.hu/MTI)

További hírek

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.








A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.

Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.

Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről






A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.

Rendelkezik érvényes előfizetéssel?

Igen

Nem

Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek

Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:

16

Kérdezzen itt Ön is!

AKTUÁLIS ESEMÉNYEK

Eseménykövetés

SZAKMAI KLUBJAINK

ADÓNAPTÁR