GAZDASÁGI HÍREK

Augusztusban csökkent az euróövezeti infláció
A hír több mint 30 napja nem frissült!

Az előzetes értéknél és az előző havinál is kisebbnek bizonyult augusztusban az euróövezeti infláció - közölte szerdán az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat.

2015. szeptember 16.

Augusztusban évi 0,1 százalékkal nőttek  a fogyasztói árak (CPI) az euróövezetben az előző havi 0,2 százalékos növekedés után. Egy évvel korábban, 2014 augusztusában 0,4 százalék volt az euróövezeti infláció. Az előzetes augusztusi adat 0,2 százalék volt.
    Az előző havihoz képest augusztusban nem változtak a fogyasztói árak az euróövezetben, a júliusi 0,6 százalék csökkenés után. Az előzetes érték augusztusra is 0,6 százalékos havi csökkenést mutatott.
    Az Európai Unióban 0,0 százalékos volt a tizenkét hónapra visszatekintő  infláció augusztusban, míg júliusban 0,2 százalékos, egy évvel korábban pedig 0,5 százalékos értéket jegyzett fel a Eurostat.
    Az EU tizenegy tagállamában regisztráltak éves fogyasztói árcsökkenést augusztusban. A legkisebb éves inflációt (a legnagyobb árcsökkenést) Cipruson mérték, 1,9 százalékosat. Romániában 1,7 százalékkal, Litvániában pedig 1,0 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak augusztusban.
    A legnagyobb áremelkedés Máltán volt augusztusban, 1,4 százalék. Ausztriában a fogyasztói árak 0,9 százalékkal, Belgiumban 0,8 százalékkal emelkedtek.
    Az Európai Unió 28 tagállamából tizennégyben lett alacsonyabb az éves infláció augusztusban, mint júliusban. Négy tagállamban nem változott, tíz tagállamban pedig magasabb lett.
    Az Eurostat adatai szerint augusztusban Magyarországon 0,1 százalék volt az éves áremelkedés, az előző havihoz képest pedig 0,6 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak.

 

(MTI)

További hírek

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.








A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.

Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.

Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről






A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.

Rendelkezik érvényes előfizetéssel?

Igen

Nem

Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek

Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:

18

Kérdezzen itt Ön is!

AKTUÁLIS ESEMÉNYEK

Eseménykövetés

SZAKMAI KLUBJAINK

ADÓNAPTÁR