GAZDASÁGI HÍREK

Átalakítják az adóhivatalt
A hír több mint 30 napja nem frissült!

Benyújtotta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a parlamentnek a NAV átalakításával kapcsolatos törvényjavaslatot.

2015. december 01.

A parlament elé került hétfőn az adóhivatal átalakításáról szóló törvényjavaslat – írta közleményében az NGM. A tárca szerint a tervezet célja egy hatékony, kevésbé bürokratikus szervezet felállítása, amely segíti adóügyeik intézésében a vállalkozásokat és az állampolgárokat.

A tervezet szerint jövő évtől a NAV háromszintű kormányhivatalból kétszintű központi hivatallá alakul, a felső szinten helyezkedik majd el az úgynevezett központi irányítás, az alsó szinten pedig az állampolgárokkal, vállalkozásokkal közvetlen kapcsolatban álló megyei igazgatóságok állnak majd.
 
Megszűnik a hivatal hét régiós igazgatósága, ezeknek az egységeknek a munkatársai elsősorban a megyék, illetve a NAV központi irányítás munkáját segítik majd. A megyei vám- és adóigazgatóságok összevonásával egyszerűbb lesz az eljárás igazgatósági szinten is – tette hozzá az NGM. Az új szervezeti struktúra a minisztérium szerint garantálja majd a gyorsabb ügyintézést és az egységes jogértelmezést.
 
Azért, hogy az adózói jogok maradéktalanul érvényre juthassanak, szükséges kiemelten kezelni a jogorvoslatokat, 2016-tól a lakosság és a vállalkozások kérelmeit a Fellebbviteli Igazgatóság szakemberei bírálják el – írták.
 
A  NAV vezetését a gazdasági tárca államtitkára és négy helyettes államtitkára látja majd el. A minisztériumba helyezett adóhivatali struktúrát számos OECD- és uniós tagállam alkalmazza, a szakértői vizsgálatok szerint pedig az ilyen típusú felépítés a kormány által fejleszteni kívánt két területen, az adózó ügyfélként való kezelésében és a végrehajtási mutató javulásában is komoly sikereket hozhat.

A NAV-vezetésnek az NGM-be történő integrálásával az eddigi gyakorlattal szemben előtérbe kerül az adóhivatal szolgáltató arca, "2016-tól az adófizetők jelentős többsége csak ezzel találkozik majd" – fogalmazott a közlemény.

forrás: NGM

További hírek

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.








A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.

Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.

Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről






A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.

Rendelkezik érvényes előfizetéssel?

Igen

Nem

Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek

Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:

14

Kérdezzen itt Ön is!

AKTUÁLIS ESEMÉNYEK

Eseménykövetés

SZAKMAI KLUBJAINK

ADÓNAPTÁR