JOGSZABÁLYVÁLTOZÁSOK - JOGSZABÁLYI KÖRKÉP

Így írják át a népszavazási törvényt
A hír több mint 30 napja nem frissült!

A népszavazási törvény módosítására tett javaslatot a parlamentnek Trócsányi László igazságügyi miniszter.

2016. április 01.

Az indítvány új szabályozást vezet be a népszavazási kezdeményezések benyújtására, alapját a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) és a Nemzeti Választási Iroda javaslatai jelentik. A tervezett módosítások lényege, hogy megszüntetik népszavazás kezdeményezésekor a káros versengést és lehetővé teszik a párhuzamos aláírásgyűjtést.

A tárcavezető célként jelölte meg a kezdeményezések benyújtására vonatkozó moratórium jelentős enyhítését. E szerint állampolgári kezdeményezés esetén mindaddig lenne lehetőség azonos tárgyú kérdés benyújtására, amíg az NVB nem hitelesíti jogerősen a másik kérdéshez beadott, megfelelő számú – azaz 200 ezer – érvényes aláírást. A jogerős döntés után újabb, azonos tárgyú kérdést nem lehet benyújtani és a már folyamatban lévő aláírásgyűjtést is be kell szüntetni.

A javaslat értelmében a kormány és a köztársasági elnök nem kezdeményezhetne népszavazást olyan ügyben, amelyben már folyamatban van az aláírásgyűjtés.

Újdonság, hogy támogató aláírásokat az országgyűlési választásokon használt ajánlóívekhez hasonló, egyedi azonosítóval ellátott íveken lehetne gyűjteni. Trócsányi ezt azzal indokolta, hogy a szervezők megszabadulnak az ívek másolásával járó költségektől, a választási irodák pedig jó minőségű, szkenneléssel feldolgozható íveket ellenőrizhetnének. Emellett adatvédelmi szempontból is előnyt jelent, hogy a gyűjtési időszak végén valamennyi ívvel el kell számolniuk a szervezőknek – magyarázta a miniszter.

A jogszabály a kihirdetését követő napon lépne hatályba.

 

MTI

További hírek

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.








A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.

Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.

Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről






A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.

Rendelkezik érvényes előfizetéssel?

Igen

Nem

Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek

Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:

18

Kérdezzen itt Ön is!

AKTUÁLIS ESEMÉNYEK

Eseménykövetés

SZAKMAI KLUBJAINK

ADÓNAPTÁR