GAZDASÁGI HÍREK

Tízből hét kkv még sosem versenyeztette az energiakereskedőket egy felmérés szerint
A hír több mint 30 napja nem frissült!

A kis- és középvállalatok (kkv) 72 százaléka még sosem kért árajánlatot energiakereskedőtől annak érdekében, hogy csökkentse közüzemi számláit – derül ki a Tarifa24 online energiabróker felméréséből.

2016. május 24.

A csaknem 1300 kkv bevonásával készült felmérés szerint a cégek kétharmada tisztában van azzal, hogy az energiakereskedők versenyeztetésével csökkentheti közműszámlái, és ugyanilyen mértékben tudják azt is, hogy a kereskedőváltás nem jár anyagi kiadással.
    A cégek eddigi passzivitására Tóth Zoltán, a Tarifa24 portált üzemeltető Energymarket24 Kft. ügyvezető igazgatója szerint az a magyarázat, hogy az energiakereskedők ajánlatait összegyűjtő brókercégek eddig főként a nagyobb vállalatokat célozták szolgáltatásaikkal, a kisebb cégeket kevésbé érték el.
    A Tarifa24 adatai szerint a megkérdezetteknek csak 12 százaléka számít a következő egy év során 5 százaléknál nagyobb mértékű díjcsökkenésre, 44 százalék nem számít érdemi díjváltozásra, míg 25 százalék díjemelkedéssel kalkulál.
    Eközben a tavalyi olajár-zuhanást követve a szabadpiacon szerződő cégek a következő éves időszakra a földgáz esetében 33, míg a villamosenergia-számlájukon 19 százalékos átlagos megtakarítást tudtak elérni – közölte az online energiabróker.
    A Tarifa24 várakozása szerint a kereskedők által kínált jelentős tarifacsökkenés a következő egy évben aktivizálja majd a versenypiaci beszerzésre jogosult vállalatokat, a földgázpiacon az érintettek negyede, míg a villamosenergia-piacon mintegy 40 százaléknyian is új szerződést köthetnek.
    A megkérdezettek 46 százaléka ugyanakkor csak abban az esetben kötne szolgáltatói szerződést a legkedvezőbb árat kínáló szereplővel, ha ismeri a nevét.

 

MTI

További hírek

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.








A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.

Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.

Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről






A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.

Rendelkezik érvényes előfizetéssel?

Igen

Nem

Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek

Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:

14

Kérdezzen itt Ön is!

AKTUÁLIS ESEMÉNYEK

Eseménykövetés

SZAKMAI KLUBJAINK

ADÓNAPTÁR