JOGSZABÁLYVÁLTOZÁSOK - JOGSZABÁLYI KÖRKÉP

Három állami szervnél már kötelező a közbeszerzéseknél az e-kommunikáció
A hír több mint 30 napja nem frissült!

Február 1-jétől három központi beszerző szerv - a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság, a Nemzeti Kommunikációs Hivatal és az Állami Egészségügyi Ellátó Központ - közbeszerzési eljárásainál kötelező az elektronikus kommunikáció, ami legkésőbb az év végéig valamennyi közbeszerzési eljárásra kiterjed. Az e-közbeszerzés bevezetése növeli a transzparenciát és a versenyt - közölte a Miniszterelnökség.

2017. február 07.

A Miniszterelnökség kifejtette: az elektronikus közbeszerzés bevezetésével a 2014-ben megalkotott új uniós közbeszerzési irányelveknek kíván megfelelni a kormány, amelyek szerint az elektronikus közbeszerzés (e-közbeszerzés) bevezetése tagállami kötelezettség. Ez a közbeszerzési eljárások során a teljes körű elektronikus kommunikáció biztosítását jelenti. Másrészt célja az is, hogy a 2015 novemberében hatályba lépett közbeszerzési törvény legfőbb üzenetét mintegy kiegészítve, tovább növelje a transzparenciát.

 


- Ezáltal mintegy új eszközt adunk a piac szereplőinek kezébe, amely katalizátor szerepet tölthet be a kis- és közepes vállalkozások (kkv-k) megerősödésében, megkönnyítve belépésüket a közbeszerzések piacára. A nagyobb verseny pedig végső soron kedvezőbb árakat és jobb minőséget eredményez-  fogalmazott a Miniszterelnökség.

 

    

Az irányelvek alapján 2017. április 18-ig a központi beszerző szerveknél kerül sor az e-közbeszerzés bevezetésére, majd 2018. október 18-ig minden közbeszerzési eljárásnál kötelezővé válik az alkalmazása. Magyarország ennél korábbi határidővel vállalta az e-közbeszerzés bevezetését, a központi beszerző szervek esetén 2017. február 1-jével, a többi közbeszerzési eljárásnál pedig legkésőbb 2017. december 31-én.
    

A Miniszterelnökség szerint kiemelt hangsúlyt kap a magyar ajánlatkérők, kedvezményezettek, gazdasági szereplők felkészítése arra, hogy napi közbeszerzési gyakorlatukat az uniós jogi környezet figyelembevételével, az unió bírósága és az Európai Bizottság jogértelmezésének megfelelően alakítsák ki.
    

Közölték, ezt szolgálandó - az Európai Bizottsággal szoros együttműködésben, a bizottság szakmai iránymutatásainak figyelembevételével - már eddig is számos közbeszerzési információs anyagot (például ellenőrzési összefoglalók, mintafelhívások, útmutatók) dolgoztak ki. Ezek azért szükségesek, hogy az Európai Bizottság által is szorgalmazott tájékoztatási feladat, a jó közbeszerzési gyakorlatok elterjesztése minél hatékonyabban valósuljon meg, elősegítve a közbeszerzési szabálytalanságok megelőzését és kiszűrését.
    

Az információs anyagok gyakorlatorientált módon a napi közbeszerzési ellenőrzési tapasztalatokat hasznosítják, de az uniós auditok tapasztalatait is közkinccsé teszik - tették hozzá.
    

Az információs anyagok közül az úgynevezett összefoglalók szakmai iránymutatást fogalmaznak meg mind a közbeszerzési kiírások előzetes ellenőrzése során, mind pedig a már folyamatban lévő, vagy lezárásra váró közbeszerzési eljárások során a benyújtott dokumentumok ellenőrzéséhez, valamint segítséget nyújtanak a tipikus hibák elkerüléséhez. Céljuk továbbá, hogy ismertessék a szerződésmódosítások előzetes véleményezésére vonatkozó ellenőrzési gyakorlatot, elősegítve a szerződésmódosítások közbeszerzési-jogi szempontú jogszerűségének elbírálását. Az összefoglalók rendkívül részletesek, de egyúttal "felhasználó-barátak" is, mivel bemutatják többek között a Közbeszerzési Döntőbizottság egyes eseteit és döntéseit, felhívják a figyelmet a rossz és jó gyakorlatokra, kiemelik az ellenőrzésekhez benyújtandó dokumentumok körét és rövid, lényegre törő összefoglalókat tartalmaznak az egyes kérdésekről - áll a közleményben.
    

A közbeszerzési felhívás és dokumentációminták, valamint az útmutatók célja, hogy segítséget nyújtsanak a szabályos közbeszerzési eljárások előkészítéséhez, az audittapasztalatok figyelembevételével elősegítve a szabályszerű és hatékony támogatásfelhasználást. A felhívás- és dokumentációminták mellett rövid leírások is elérhetőek arra vonatkozóan, hogy a kedvezményezetteknek milyen lényeges feltételeket kell figyelembe venniük, amikor egy adott eljáráshoz dokumentumokat készítenek.
    

A dokumentumok útmutató része tehát a jó gyakorlatokat, a kerülendő és az alkalmazható előírások tartalmi követelményeit részletezi, a minták pedig - ezen követelményeknek megfelelő - konkrét szövegsablonokat, példákat tartalmaznak.
    

A Miniszterelnökség szerint a közzétett minták és kapcsolódó útmutatók a közbeszerzések terén kevésbé gyakorlott ajánlatkérőknek egyfajta segítségül szolgálnak, emellett a jó gyakorlatok elterjesztésével gyorsítják az ellenőrzési folyamatot is. 
    

A több tucatnyi iratminta és útmutató a https://www.palyazat.gov.hu/iratmintk-1 webhelyen érhető el.

 

(MTI) 

További hírek

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.








A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.

Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.

Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről






A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.

Rendelkezik érvényes előfizetéssel?

Igen

Nem

Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek

Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:

18

Kérdezzen itt Ön is!

AKTUÁLIS ESEMÉNYEK

Eseménykövetés

SZAKMAI KLUBJAINK

ADÓNAPTÁR