JOGSZABÁLYVÁLTOZÁSOK - JOGSZABÁLYI KÖRKÉP

Felülvizsgálnák a kereskedelmi tevékenységek engedélyezési szabályait
A hír több mint 30 napja nem frissült!

Az önkormányzatok jegyzőihez utalta a kereskedelmi hatósági jogokat a szocialista kormány 2009. szeptember 29-i rendelete, amelynek értelmében a jegyző köteles ellátni és megszervezni az ellenőrzési feladatokat. Így tehát – a korábban módosított rendelet értelmében – a Nemzetgazdasági Minisztérium nem szólhat bele az engedélyezésbe, de kész annak jövőbeni módosítására.

2011. január 18.

Elegendő csupán előzetes bejelentést tenni a jegyzőnél a tevékenység megkezdéséről, máris működhet egy kisbolt, egy cipész, vagy éppen egy szórakozóhely – erről szól a Kereskedelmi törvény 2009-es módosítása. A vendéglátó egységek – kávézó, söröző stb. – esetében a bejelentésnek a hely alapterülete és befogadó képessége mellett azt is tartalmaznia kell, hogy kíván-e szórakoztató tevékenységet folytatni. A megváltozott rendelet azonban a vállalkozásokat sem mentesíti továbbra azon kötelezettségük alól, hogy már tevékenységük megkezdése előtt eleget kell tenniük különböző, az emberi életet és egészséget is védő szakmai előírásoknak (pl.: tűzvédelem, egészségügy stb.).

A bejelentést követően a kereskedelmi hatóság – vagyis a jegyző illetve a többi szakhatóság – 30 munkanapon belül köteles ellenőrizni, hogy a különböző jogszabályokban előírt feltételeket betartja-e a vállalkozás. Amennyiben nem, úgy szankciókat alkalmazhatnak. Ilyen lehet például a nyitva tartás korlátozása, az üzlet ideiglenes bezárása, vagy a tevékenység felfüggesztése.

Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa 2010. decemberben küldte meg a Nemzetgazdasági Minisztériumnak a terézvárosi önkormányzat „csendrendeletével” kapcsolatos állásfoglalását. Ebben az állásfoglalásban kérte fel az ombudsman a minisztériumot arra, hogy a vendéglátó üzletek környezetében élő emberek magánszférához való jogának védelme érdekében kezdeményezze a kereskedelmi törvény módosítását.

Láng Zsolt II. kerületi polgármester úrnak az ugyancsak decemberben küldött írásbeli kérdésére válaszolva a Nemzetgazdasági Minisztérium a következőket írta: Képviselő Úr kezdeményezését megfontolandónak tartjuk azzal, hogy a felvetett javaslatokkal kapcsolatos szabályozási megoldások kialakítása a kereskedelmi törvény 2011. évi módosítása és az ezzel összefüggő jogszabályi felülvizsgálat részeként kerüljön sor.

A Nemzetgazdasági Minisztérium az érintett tárcák bevonásával az elkövetkező napokban áttekinti, hogy az önkormányzatok és egyéb hatóságok éltek-e a törvényben biztosított ellenőrzési, szankcionálási jogaikkal. Ezt is figyelembe véve a minisztérium vizsgálja a jogszabályok pontosításának lehetőségét, hogy a vállalkozások jogalkalmazásának vagy a hatóságok ellenőrzési tevékenységének hiányosságait mérsékelje.

(Nemzetgazdasági Minisztérium - Sajtó és Kommunikációs Főosztály)

További hírek

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.








A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.

Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.

Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről






A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.

Rendelkezik érvényes előfizetéssel?

Igen

Nem

Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek

Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:

16

Kérdezzen itt Ön is!

AKTUÁLIS ESEMÉNYEK

Eseménykövetés

SZAKMAI KLUBJAINK

ADÓNAPTÁR