ÖSSZEFOGLALÓK

November végéig pályázhatnak a fővárosi földutak aszfaltozására az önkormányzatok
A hír több mint 30 napja nem frissült!

November végéig pályázhatnak a budapesti földutak aszfaltozására azok a fővárosi önkormányzatok, amelyek már megkezdték ennek tervezését vagy rendelkeznek jogerős építési engedéllyel - mondta a Miniszterelnökség Budapesti Útépítési Program koordinálásával kapcsolatos feladatokat ellátó miniszteri biztosa az M1 aktuális csatornán.

2018. október 24.

Szatmáry Kristóf hangsúlyozta: reményei szerint 2019 közepéig több száz út újul meg a kormány 2019-es költségvetésben erre a célra elkülönített 10 milliárd forintos pályázati alapjából.


    Elmondta: a kormány célja, hogy 4-5 éven belül leaszfaltozza a főváros összes, 300 kilométernyi földútját, ez pedig előreláthatólag 60-70 milliárd forintot is felemészthet.


    A földutak felújítása leginkább az 1950-ben Butapesthez vont területeken kialakult külső kerületeket, 6-7 önkormányzatot érint majd - fűzte hozzá Szatmáry Kristóf.

 

(forrás: MTI)

További hírek

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.








A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.

Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.

Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről






A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.

Rendelkezik érvényes előfizetéssel?

Igen

Nem

Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek

Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:

27

Kérdezzen itt Ön is!

AKTUÁLIS ESEMÉNYEK

Eseménykövetés

SZAKMAI KLUBJAINK

ADÓNAPTÁR