//

CÍMKEFELHŐ
gazdasági szakkiadó | hivatalos állásfoglalás | adó | pénzügy | gazdasági folyóirat | szakkönyv | jogszabálykereső | kommentár | letölthető szerződésminták | tudástár | tanácsadás | gazdasági kiadványok | gazdasági konferencia | ingyenes számviteli tanácsadás | könyvelők kötelező továbbképzése | kötelező kreditpontok 2019 | közlöny | kormányrendelet | céginformáció

SZAKMAI ÖSSZEFOGLALÓK

A külföldi munkavállalás legfontosabb adózási kérdései
A hír több mint 30 napja nem frissült!

A globalizáció egyik eredményeként – különösen Magyarország uniós tagságát követően – valamennyi magyar állampolgár szabadon, többnyire korlátozások nélkül vállalhat munkát külföldön. Jelen cikkben a magyar magánszemélyek külföldi munkaviszonyból származó jövedelmének adókötelezettségét érintő legfontosabb szabályokra kívánom felhívni a figyelmet, amelyekben való eligazodás sok esetben nehézséget okozhat a mindennapi életben.

2019. május 16.

Adminisztrációs feladatok

 

Első lépésként fontos annak tisztázása, hogy az országot végleg, a külföldön történő letelepedés szándékával kívánja valaki elhagyni, vagy sem. Abban az esetben ugyanis, ha a külföldi letelepedés szándékával, végleg kíván valaki Magyarországról elköltözni úgy, hogy a belföldi lakcímét is fel kívánja számolni, ennek tényét ún. „külföldi letelepedési nyilatkozat” formájában be kell jelentenie a járási hivatalnál, vagy a konzuli tisztviselőnél személyesen, illetve a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvény szerinti elektronikus kapcsolattartás útján. Ebben az esetben lehetőség van az adóhatóságtól soron kívüli adó-megállapítást is kérni. Az adó soron kívüli megállapítása azonban csak egy lehetőség a magánszemélyek számára, nem kötelező azzal élni, hiszen fő szabály szerint a személyi jövedelemadóról az adóévet követő év május 20. napjáig kell személyi jövedelemadó bevallást benyújtani.

 

Abban az esetben pedig, ha csak munkavállalás céljából, a magyar lakcímét megtartva kíván valaki ideiglenesen külföldön tartózkodni, nincs külön bejelentési kötelezettsége. Ebben az esetben – amennyiben a külföldi államban biztosítottá vagy egészségügyi szolgáltatásokra jogosulttá válik, és erről a törvényben előírt megfelelő igazolással is rendelkezik – a külföldön létrejött biztosítást, vagy egészségügyi szolgáltatásokra való jogosultságot kell csak bejelenteni a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (a továbbiakban: NEAK) felé. A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló törvény ugyanis úgy rendelkezik, hogy az a TAJ számmal rendelkező személy, aki valamely EGT tagállamban, illetve Svájcban, valamint a Magyarország által kötött nemzetközi egyezmény hatálya alá tartozó államban biztosított, köteles a külföldön, illetve a nemzetközi szervezet szociális biztonsági rendszerében létrejött biztosítását és annak megszűnését 15 napon belül bejelenteni a lakóhelye szerint illetékes kormányhivatal egészségbiztosítási pénztári szakigazgatási szervének. Ez a bejelentési kötelezettség azért is nagyon fontos, mert ha ezt a külföldön dolgozó munkavállaló elmulasztja, akkor a magyarországi társadalombiztosítási jogviszonya rendezetlennek számít, és a NEAK, mint a nyilvántartást vezető szerv, – jogszabályi kötelezettségének eleget téve – átadja a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (a továbbiakban: NAV) az ügyet, aki az elmaradt járulékfizetés tekintetében eljárást folytathat le a mulasztó magánszeméllyel szemben. A bejelentésre vonatkozóan egyébként a NEAK honlapján részletes eligazítást találunk.

 

A NAV-hoz csak abban az esetben kell a külföldi biztosítás létrejöttét közvetlenül bejelenteni, ha a magánszemély korábban Magyarországon saját maga után egészségügyi szolgáltatási járulékfizetésre volt kötelezett. A bejelentésre az adóhatóság által erre a célra rendszeresített ’T1011 jelű Adat és változásbejelentő lap szolgál, mely az adóhatóság honlapjáról ingyen letölthető, vagy bármely ügyfélszolgálati irodában beszerezhető. A nyomtatványhoz minden esetben mellékelni kell a további egészségügyi szolgáltatásra való jogosultságról szóló igazolást (például az Európai Unión belül a más tagállamban fennálló biztosítás igazolását szolgáló okiratot, az ún. A1-es igazolást). A bejelentésre vonatkozóan a nyomtatvány kitöltési útmutatója további részletes tájékoztatást nyújt.

 

Fontos kiemelni, hogy nem tartozik az adóhatóság hatáskörébe – az Európai Unió területén és olyan országban végzett munka során, amely országgal Magyarország kétoldalú szociális biztonsági egyezményt kötött – annak megítélése, hogy a magyar magánszemély melyik állam társadalombiztosítási rendszerének a hatálya alá tartozik, azaz, hogy hol áll fenn a biztosítási és a járulékfizetési kötelezettség.
Ennek megállapítása ugyanis minden esetben a NEAK feladata, ezért ezzel kapcsolatban az illetékes kormányhivatal egészségbiztosítási pénztári szakigazgatási szerve tud pontos felvilágosítást adni, és magyar joghatóság fennállása esetén arról igazolást kiállítani.

 

Az illetőség meghatározása

 

Magyar illetőségű magánszemélyek tekintetében a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szja tv.) ún. „teljes körű adókötelezettséget” ír elő. Ez azt jelenti, hogy a magyar illetőségű magánszemélyt Magyarországon nemcsak a belföldi, de a külföldi jövedelme után is adókötelezettség terheli, függetlenül attól, hogy az a világ mely pontjáról származik. Ugyanakkor ez a helyzet – mivel ez kettős adóztatáshoz vezethet, vagyis ahhoz, hogy az adóalany akár két államban is fizethet adót ugyanazért a jövedelméért – hátrányos helyzetet teremt a magánszemély számára. Emiatt sok állam kötött kétoldalú, azaz bilaterális egyezményt egymással a kettős adóztatás elkerülése érdekében. Magyarországnak több mint nyolcvan külföldi állammal – ezen belül az Európai Unió összes államával – áll fenn hatályos egyezménye a kettős adóztatás elkerüléséről. Mivel ezeknek az egyezményeknek a mintájául általában az OECD kettős adóztatás elkerüléséről szóló modellegyezménye szolgál, az egyezmények felépítése sok hasonlóságot mutatnak egymással, és alapvetően azt határozzák meg, hogy egy adott jövedelemtípus (például a külföldi munkaviszonyból származó jövedelem) adóztatására a magánszemély illetősége szerinti állam, vagy a jövedelem forrása szerinti állam jogosult.

 

A magánszemély illetősége tehát alapvető fontossággal bír az adókötelezettség szempontjából. Ezért annak eldöntéséhez, hogy egy külföldről származó jövedelem hol adóztatható, első lépésként a magánszemély illetőségét kell meghatározni. Így, abban az esetben, ha egy magánszemély Magyarországon is, és egy olyan államban is belföldi illetőségű adózónak minősül, amellyel Magyarország kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezményt kötött, a magánszemély illetőségét a kettős adóztatás elkerüléséről szóló adott egyezmény szabályai szerint kell megállapítani, mert ebben az esetben az egyezmény döntőbíróként funkcionál.

 

Az illetőségre vonatkozó konkrét szabályokat ezért valamennyi egyezmény tartalmaz. Az egyezmények értelmében a magánszemély illetőségét

–    az állandó lakóhely,
–    a létérdekek vagy más néven az életvitel központja,
–    a szokásos tartózkodás hely, vagy
–    az állampolgárság alapján kell megállapítani.

 

Hangsúlyozandó, hogy fenti felsorolás egyben sorrendiséget is jelent az illetőség meghatározása szempontjából. Ezért egy magánszemély elsősorban abban az államban minősül belföldi illetőségűnek, amelyben állandó lakóhellyel rendelkezik. Ha mindkét államban rendelkezik állandó lakóhellyel, akkor abban az államban bír illetőséggel, amelyben a létérdekének, vagyis az életvitelének a központja van. Ha pedig mindkét államban van a létérdekének a központja, vagy az nem állapítható meg pontosan, akkor abban az államban minősül belföldi illetőségűnek, ahol a szokásos tartózkodási helye van. Ha mindkét államban van szokásos tartózkodási helye, vagy egyikben sem, akkor az illetőséget az állampolgárság alapján kell megállapítani.

 

Látható tehát, hogy az illetőség nem egyenlő az állampolgársággal, azaz egy magyar állampolgár is minősülhet külföldi illetőségű magánszemélynek és ez fordítva is így van, egy külföldi állampolgár is szerezhet az itteni tartózkodása során belföldi, azaz magyar illetőséget.

 

Érdemes megjegyezni, hogy abban az esetben, ha valaki bizonytalan az illetőségében, akkor lehetősége van Magyarországon az adóhatóságtól ún. illetőségigazolást kérni az IGAZOL nyomtatvány benyújtásával, melynek kiállítása illetékmentes. Az illetőségigazolást egyébként a külföldi foglalkozatók is kérhetik a magánszemélytől, mivel ők ennek birtokában tudják igazolni például a külföldi adóhatóság felé az adólevonás elmaradásának az okát.

 

A munkaviszonyból származó jövedelem adóztatási helyének a meghatározása

 

Külföldről származó jövedelmek esetében minden esetben első lépésként a magánszemély illetőségét kell meghatározni, és ezt követően lehet megállapítani, hogy egy adott jövedelem a kettős adóztatás elkerülése érdekében az adott nemzetközi egyezmény szerint melyik államban adóztatható.

 

Lényeges hangsúlyozni, hogy a munkaviszonyból, vagyis a nem önálló munkából származó jövedelem adóztatását minden esetben két szempont alapozhatja meg: az egyik a magánszemély belföldi illetősége, vagyis az illetőség állama, a másik pedig a munkavégzés helyének az állama, azaz a forrásállam. Az adóztatási igény tehát csak ebben a kettő államban (az illetőség és a munkavégzés helyének az államában) merülhet fel.

 

Az egyezmények általános szabályként úgy rendelkeznek, hogy a munkaviszonyból származó jövedelem a munkavégzés helyének az államában adóztatható. Így, ha egy magyar illetőségű magánszemély kimegy Németországba munkát végezni, akkor a német munkaviszonyból származó jövedelme Németországban, az ottani szabályok szerint adóköteles. Abban az esetben azonban, ha ez a magánszemély a külföldi német cég számára nem Németországban, hanem távmunka keretében Magyarországon végez munkát, a jövedelem Magyarországon, az Szja tv. ide vonatkozó rendelkezései alapján, nem önálló tevékenységből származó jövedelemként válik adókötelessé, függetlenül attól, hogy a magánszemély a bérét a német cégtől kapja. Ezért Németország – mint „nemzetközi” elem –, a kettős adóztatás elkerülése érdekében nem vethet ki adót a magánszemély ezen jövedelmére.

 

Felmerül a kérdés, hogy mi történik akkor, ha ez a magyar illetőségű magánszemély a német munkáltató számára egy harmadik államban, például Olaszországban végzi a munkát. Ez esetben az illetőség és a munkavégzés helyének az állama szerinti egyezményt kell elővenni, azaz a magyar-olasz egyezményt, mely alapján az így megszerzett jövedelem szintén a munkavégzés helyének az államában, Olaszországban adóztatható. A munkabér utáni adókötelezettséget tehát az olasz szabályok alapján kell teljesíteni.  

 

Fontos azt is megjegyezni, hogy az egyezmények alkalmazásában munkaviszonyból, azaz nem önálló tevékenységből származó jövedelemnek kell tekinteni minden olyan juttatást, amelyet a magánszemély a munkaviszonyára tekintettel kap. Ide tartozik a munkavállaló fizetése (alapbér, pótlékok, prémium, jutalom stb.), a munkavégzésre tekintettel kapott költségtérítés, a napidíj, valamint az étkeztetés, a gépjármű-használat biztosítása, az uszodai, edzőtermi bérlet, de akár az olyan különleges juttatások is, mint a munkavállalói részvényopciós programban való részvétel, illetve a munkaviszonyra tekintettel kapott részvények. Mivel mindezeket a dolgozó a kérdéses jogviszonyára (a munkaviszonyára) tekintettel kapja, ezért ezek a juttatások is a munkabérrel együtt, a munkavégzés helyének az államában, az ottani belső szabályok alapján adóztathatóak.

 

Az életben előfordulnak azonban olyan esetek is, hogy a munkavégzés egyszerre több államban történik, és ilyenkor sokszor felmerül a kérdés, hogy hogyan kell megosztani a munkaviszonyra tekintettel megszerzett egyes juttatásokat a munkavégzés államai között.

 

Például egy magyar magánszemély az év során havonta egy hetet Ausztriában dolgozik az osztrák munkáltatója részére, három hetet pedig Svédországban kiküldetésben, hogy ott is munkát végezzen az osztrák munkáltató számára. A magyar munkavállaló havi bért kap, amely mind a két országban végzett munkájáért jár, és a munkaszerződésben nem különül el, hogy mekkora rész illeti meg az osztrák és mekkora a svéd kiküldetésben végzett tevékenységére tekintettel. Ezen kívül a munkavállaló a havi bérén felül a svéd kiküldetéséért napidíjat is kap, és az osztrák munkáltató Svédországban lakást is bérel számára. Ez utóbbi két tétel természetesen Svédországban adóköteles, mivel azt a magánszemély a kiküldetésére tekintettel kapja. A havi bért viszont elvileg – a munkavégzés alapján – mindkét állam, Ausztria és Svédország is jogosult megadóztatni. Ezért ebben az esetben – a kettős adóztatás elkerülése érdekében – elengedhetetlen a havi bér megosztása az egyes államok között, így annak az arányosítása szükséges. Arányosítani lehet például a munkában töltött napok, vagy egyéb alkalmas szempont figyelembe vételével. A példabeli eset alapján nem kifogásolható az az eljárás, ha a havi bért egynegyed-háromnegyed arányban adóztatja meg Ausztria és Svédország.

 

A rövid távú kiküldetés

 

A főszabály alól, vagyis hogy a munkaviszonyból származó jövedelem a munkavégzés helyének az államában adóztatható, kizárólag az ún. „rövid távú kiküldetések” képeznek kivételt. Erre vonatkozóan az egyezmények úgy rendelkeznek, hogy ha egy magánszemély a munkát a külföldi államban végzi, de
–    a külföldi államban való tartózkodás hossza az adóévben, a naptári évben, vagy bármely 12 hónapos időszakban nem haladja meg a 183 napot, és
–    a díjazást olyan munkáltató fizeti (vagy olyan munkáltató nevében fizetik), aki nem bír illetőséggel a munkavégzés helye szerinti államban, és
–    a díjazás költségét nem a munkáltató a munkavégzés helye szerinti államban lévő telephelye viseli,
akkor a jövedelem adóztatásának joga az illetőség szerinti államban marad.

 

Fontos hangsúlyozni, hogy fenti kivételes szabály csak akkor alkalmazható, ha az itt felsorolt valamennyi feltétel együttesen megvalósul. Abban az esetben ugyanis, ha a három feltétel közül bármelyik is hiányzik, már nem alkalmazható ez a kedvező szabály.

 

Ez azt jelenti, hogy ha egy magyar munkáltató 90 napra kiküld egy magyar munkavállalót Hollandiába, és a kiküldetés költségeit nem terheli rá a holland telephelyére, a munkavállalónak csak Magyarországon keletkezik adókötelezettsége. Abban az esetben viszont, ha a kiküldetés időtartama az adott (pénzügyi) évben a 183 napot meghaladja, fenti szabály már nem alkalmazható, mert ebben az esetben az első feltétel nem valósul meg.

 

A gyakorlatban problémát szokott okozni a 183 napos időszak napjainak a számítása. Ennek megállapítása minden esetben az ún. fizikai jelenlét napjainak az összeadásával lehetséges. Ez azt jelenti, hogy ha az adott napon a magánszemély a kiküldetés államában tartózkodik, úgy azt a napot relevánsnak kell tekinteni, és beleszámít a 183 napos keretbe függetlenül attól, hogy az adott napon a magánszemély mennyi időt töltött el a külföldi államban, mivel gyakorlatilag elegendő az is, ha a magánszemély az országhatárt átlépi.

 

Kiküldetés esetén továbbá előfordulhat, hogy nem az a társaság (a küldő társaság) lesz a tényleges munkáltató, akivel a magánszemély a munkaszerződést megkötötte, hanem az a társaság, ahol a magánszemély a munkáját végzi. A küldő társaság csupán a munkavállaló formális értelemben vett, szerződéses munkáltatójának minősül. Így, ha megállapítható, hogy a fogadó társaság viseli a munkavállaló munkájának eredményével járó felelősséget vagy kockázatot, továbbá, hogy a munkavégzés jellemzői alapján a fogadó társaság tekinthető a magánszemély gazdasági értelemben vett munkáltatójának, akkor az adóztatás helyének a meghatározásakor fenti kivételes szabály szintén nem alkalmazható. Ebből következően a magánszemély fogadó államban végzett munkájából származó jövedelmét a fogadó állam megadóztathatja, még abban az esetben is, ha a fogadó államban történő munkavégzés időtartama nem haladja meg a 183 napot.

 

Érdemes megjegyezni, hogy a magyar adóhatóság honlapján külön tájékoztató jelent meg „Tájékoztató a gazdasági munkáltató meghatározásának új szempontjairól a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmények alkalmazása során” címmel, melyben felhívja az adózók figyelmét a gazdasági munkáltatót meghatározó főbb szempontokra és a gyakorlat során előforduló főbb kérdésekre.

 

Fontos továbbá kiemelni, hogy nem alkalmazható fenti szabály munkaerő-kölcsönzés esetén sem, mely egy olyan atipikus, „háromoldalú munkaviszony”, ahol a munkavállaló szerződést köt egy közvetítő ügynökséggel, aki őt átengedi annak a vállalkozásnak, ahol a munkát ténylegesen kell végeznie. A két cég között magánjogi kontraktus jön létre, a munkaszerződést viszont a magánszemély a közvetítővel köti meg. A munkáltatói jogok és kötelezettségek azonban a ténylegesen foglalkoztató céghez kerülnek és elválnak a szerződéses munkáltatótól, Ez esetben gazdasági munkáltatónak tehát a fogadó cég minősül, és az adókötelezettség a munkavégzés helyének az államában áll fenn.

 

A kettős adóztatás elkerülése

 

A Magyarország által megkötött egyezmények külföldi munkavégzés esetén azt határozzák meg, hogy a jövedelem melyik országban adóztatható, és ebben az esetben a másik ország ezt a jövedelmet kiveszi az adó alól. Ezt azt jelenti, hogy ha Magyarország alkalmaz egyezményt a másik állammal, úgy kettős adóztatás nem merülhet fel, hiszen az adóegyezményre tekintettel vagy Magyarország, vagy a másik állam elkerüli a jövedelem kétszeres adóztatását.

 

Munkaviszonyból származó jövedelemre adót minden esetben csak az egyik állam vethet ki, mégpedig az, amelyiket az adott egyezmény erre felhatalmaz. A nemzetközi egyezmények alkalmazását pedig maga az Szja tv. teszi lehetővé, amikor kimondja, hogy a nemzetközi szerződések feltétel nélkül elsőbbséget élveznek a hazai, belső joggal szemben, vagyis azokat a nemzeti jogot megelőzően kell alkalmazni. A munkavállaló tehát vagy Magyarországon, vagy a másik államban fizet adót, mindkettőben – ugyanazon bére után – azonban sosem. Ennek ellenére néha előfordulhat, hogy a munkavállaló bérét a hatályos egyezmény ellenére külföldön már megadóztatták, akár tévedésből, akár azért, mert a magánszemély a külföldi foglalkozató részére elmulasztotta a magyar illetőségéről az igazolást átadni. Ebben az esetben a magyar személyi jövedelemadót meg kell fizetni a jövedelem után, de lehetőség van a külföldön – feltehetőleg tévedésből – megfizetett adó visszaigénylésére a külföldi adóhatóságtól.

 

Nem egyezményes államból származó jövedelem

 

Abban az esetben pedig, ha adott külföldi állammal Magyarország nem kötött adóegyezményt, a jövedelem adóztatására vonatkozóan az Szja tv. rendelkezéseit kell alkalmazni. Ami egyrészt azt jelenti, hogy a magánszemély illetőségét – a magyar adókötelezettség szempontjából – kizárólag a magyar szabályok szerint, az Szja tv. 3. § 2. pontja alapján kell megállapítani. Ez alapján egy magyar állampolgár csak akkor minősül külföldinek, ha egyben kettős állampolgár is, és Magyarországon nincsen bejelentett állandó lakóhelye. Minden más esetben belföldi illetőségű magánszemélynek minősül. Másrészt fennáll az az eset, hogy a külföldi jövedelemből a külföldi államban is vonnak adót. A kettős adóztatás elkerülésére azonban ebben az esetben is lehetőség van az Szja tv. 32. § (1) bekezdése alapján, mely úgy rendelkezik, hogy ha az adóévi összevont adóalapnak olyan jövedelem is részét képezi, amely után a magánszemély külföldön jövedelemadónak megfelelő adót fizetett, – ha nemzetközi szerződésből más nem következik – a számított adót csökkenti a jövedelem után külföldön megfizetett adó 90 százaléka, de legfeljebb e jövedelem adóalapjára az adó mértékével megállapított adó. Nem vehető figyelembe azonban külföldön megfizetett adóként az az összeg, amely a magánszemély részére visszajár.

 

A fenti beszámítás tehát – korlátozott mértékben – lehetővé teszi a külföldön megfizetett adó figyelembe vételét akkor is, ha nincs egyezmény a kettős adóztatás elkerülésére vonatkozóan. Ebben az esetben a külföldön megfizetett adó legfeljebb 90 százalékát lehet a Magyarországon megfizetett személyi jövedelemadóba beszámítani. Azonban nem lehet többet beszámítani, mint ami a Magyarországon fizetendő adó összege lenne. Tehát egy munkavállaló akkor nem fizet egyáltalán Magyarországon személyi jövedelemadót a nem egyezményes államból származó munkaviszonyos jövedelme után, ha a külföldi államban legalább 16,67 százalékos adókulccsal adózott (ennek a 90 százaléka lesz ugyanis pontosan 15, ami a magyarországi személyi jövedelemadó mértéke). Ha viszont a fenti adómértéknél magasabb a másik államban alkalmazott adókulcs, akkor is maximum csak a magyar adómérték erejéig lehet a beszámítással élni. Arra tehát nincs lehetőség, hogy a külföldön megfizetett adót esetleg más, szintén az összevont adóalapba tartozó jövedelmek adójával szemben is érvényesíteni lehessen. Másik fontos megkötés, hogy a beszámítással akkor nem lehet élni, ha a külföldön megfizetett adó egyébként a magánszemély részére visszajár.

 

dr. Kiss Mariann
tájékoztatási kiemelt szakreferens
NAV Központi Irányítás
Ügyfélkapcsolati és Tájékoztatási Főosztály

 

 

További hírek