GAZDASÁGI HÍREK

Együttműködési megállapodás egyetemistával
A hír több mint 30 napja nem frissült!

A felmerülő kérdés értelmében egy cég felsőfokú képzésben részt vevő diákkal kíván együttműködési megállapodást kötni 12 hétre. Milyen kötelezettsége van ilyenkor a munkáltatónak, illetve be kell-e jelenteni a hallgatót?

2021. november 02.

A hallgató díjazása 180 000 forintban állapították meg, és ha biztosítási jogviszony jön létre, a foglalkoztatást a T1041-es nyomtatványon kell bejelenteni.

A 230/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet. 15. § (1) szerint a felsőoktatási intézmény és a szakmai gyakorlóhely együttműködési megállapodást köthet a felsőoktatási intézmény hallgatóinak szakmai gyakorlata biztosítására. Tehát, az együttműködési megállapodás a munkáltató és a képző intézmény között jön létre.

A felsőfokú képzésben résztvevő hallgató vonatkozásában: a 2011. évi CCIV. törvény 44. § szerint a hallgató hallgatói munkaszerződés alapján végezhet munkát. 
A hallgatót a hallgatói munkaszerződésben részletezett módon az (1) bekezdés a) pontja szerinti esetben díjazás illetheti, illetve a hat hét időtartamot elérő egybefüggő gyakorlat ideje alatt, valamint a duális képzés képzési ideje alatt díjazás illeti, amelynek mértéke legalább a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) hatvanöt százaléka, a díjat – eltérő megállapodás hiányában – a szakmai gyakorlóhely fizeti.
Hogyha a hallgató a munkaszerződés szerinti munkavégzése a duális képzés képzési ideje alatt külső gyakorlóhelyen, a képzési program keretében, illetve a képzés részeként megszervezett szakmai gyakorlat vagy gyakorlati képzés során az intézményben, az intézmény által alapított gazdálkodó szervezetben vagy külső gyakorlóhelyen történik. 

Ebben az esetben a hallgatót díjazás illetheti meg, illetve a hat hét időtartamot elérő egybefüggő gyakorlat ideje alatt, valamint a duális képzés ideje alatt díjazás jár neki, amelynek mértéke legalább a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) 65 százaléka.

A díjat – eltérő megállapodás hiányában – a szakmai gyakorlóhely fizeti. Ugyanakkor a képzési program keretében, illetve a képzés részeként megszervezett szakmai gyakorlatra költségvetési szervnél hallgatói munkaszerződés és díjazás nélkül is sor kerülhet.
Ez a foglalkoztatás nem hoz létre biztosítási jogviszonyt, így nem kell bejelenteni a T1041-es nyomtatványon, és ez által társadalombiztosítási járulékot sem kell fizetni. A szocho törvény alapján a kifizetőnek szociális hozzájárulási adó-fizetési kötelezettsége sem keletkezik. A minimálbért meghaladó rész után csak 15 százalék szja-előleget kell fizetni.
Másik lehetőség szerint a képzési programhoz közvetlenül nem kapcsolódóan a felsőoktatási intézményben vagy a felsőoktatási intézmény által létrehozott gazdálkodó szervezetben is sor kerülhet hallgatói munkaszerződés alapján történő munkavégzésre.

Ez a foglalkoztatás biztosítási jogviszonyt hoz létre, így be kell jelenteni a T1041-es nyomtatványon. A fenti hallgatói munkaszerződésnél a munkaviszonyhoz hasonlóan kell a közterheket megfizetni.

Vasas János

További hírek

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.








A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.

Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.

Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről






A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.

Rendelkezik érvényes előfizetéssel?

Igen

Nem

Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek

Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:

16

Kérdezzen itt Ön is!

AKTUÁLIS ESEMÉNYEK

Eseménykövetés

SZAKMAI KLUBJAINK

ADÓNAPTÁR