JOGSZABÁLYVÁLTOZÁSOK - JOGSZABÁLYI KÖRKÉP

A kormány a turizmus területén is biztosítja a bérköltség-növekedés ellentételezését
A hír több mint 30 napja nem frissült!

A szálláshely-szolgáltatás és a vendéglátás ágazatokban is megtéríti az állam a minimálbér és a garantált bérminimum 2013. évi emelésének első félévi munkáltatói költségeit.

2013. január 30.

A Versenyszféra és Kormány Állandó Konzultációs Fórumában részt vevő felek 2012 decemberében megállapodtak a 2013. évi kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a kötelező bérminimum összegében. E megállapodás szerint az idei évben a minimálbér 5,4 százalékkal, 98.000 Ft-ra, míg a kötelező bérminimum 5,6 százalékkal, 114.000 Ft-ra emelkedett.

Azokban az ágazatokban, amelyekben jellemzően magas a minimálbéren, illetve a garantált bérminimumon foglalkoztatottak aránya – és ezáltal különösen érzékenyek ezek emelésére – a Kormány az első félévben költségvetési támogatást biztosít a bérköltség-növekedés ellentételezésére. A fenti megállapodás értelmében ezen ágazatok közé tartozik a szálláshely-szolgáltatás és a vendéglátás is.

A főtevékenységük szerint a szálláshely-szolgáltatás és a vendéglátás ágazatba sorolt vállalkozások teljes köre élhet tehát a kompenzációs lehetőséggel. A szükséges törvénymódosítást követően várhatóan március folyamán jelenik meg az a kormányrendelet, amely alapján a vállalkozások benyújthatják támogatási kérelmeiket a munkaügyi központokhoz a munkavállalókat érintő minimálbér- és a garantált bérminimum-emelés 2013. első félévi költségeinek megtérítésére.

Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a megemelt minimálbért, illetve garantált bérminimumot ezekben az ágazatokban is biztosítani kell már január 1-től, azonban az emelés féléves költségeit az állam kérelem alapján várhatóan egy összegben megtéríti. A támogatás csak a megjelölt célra használható fel, és azzal az első félévet követően el kell számolni.

(Nemzetgazdasági Minisztérium)

További hírek

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.








A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.

Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.

Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről






A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.

Rendelkezik érvényes előfizetéssel?

Igen

Nem

Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek

Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:

14

Kérdezzen itt Ön is!

AKTUÁLIS ESEMÉNYEK

Eseménykövetés

SZAKMAI KLUBJAINK

ADÓNAPTÁR