JOGSZABÁLYVÁLTOZÁSOK - JOGSZABÁLYI KÖRKÉP

Módosul a Gazdasági Versenyhivatal eljárásaira vonatkozó szabályozás
A hír több mint 30 napja nem frissült!

Újrarendezi a személyes adatokra, a védett adatokhoz való hozzáférésre, illetve ezek kezelésére, valamint az iratbetekintésre vonatkozó szabályokat a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról, valamint a Gazdasági Versenyhivatal eljárásaival összefüggő egyes törvényi rendelkezésekről szóló javaslat - közölte Rétvári Bence expozéjában szerdán az Országgyűlésben.

2013. november 03.

A közigazgatási tárca parlamenti államtitkára kifejtette: a javaslat teljes körűen szabályozza a védelmet élvező adatok kezelését.

A jogalkalmazás egyszerűsítése érdekében a továbbiakban nem vegyesen az említett törvényekben, hanem összefoglalóan a versenytörvényben szerepelnek az iratbetekintési jogosultsággal, megismerhető iratok körével, a megismerés rendjével és a jogorvoslattal kapcsolatos rendelkezések.
Az államtitkár kiemelte: a javaslat beépíti a versenytörvénybe a megtévesztő és jogellenes összehasonlító reklám tilalmára vonatkozó rendelkezéseket, valamint a versenyhatóság, illetve a bíróság ezekkel összefüggő eljárásának szabályait.

A javaslat célja továbbá az ügyintézési határidő csökkentése az egyszerűsített eljárásban, az előzetes egyeztetés jogintézményének bevezetése, és a Versenytanács jogalkalmazási gyakorlatában kikristályosodott, törvényi szabályozást igénylő egyes kérdésekben a megfelelő rendelkezések megalkotása.

Különösen fontos e körben a vállalkozások összefonódásának engedélyezésére vonatkozó szabályozás - mutatott rá Rétvári Bence. A versenytörvény hatályos szabályai szerinti engedélyezés az (utólagos) bejelentés és a tisztán engedélyezésre épülő szabályozás között helyezkednek el, és ebből több következetlenség és bizonytalanság is adódik. A törvényjavaslat ezért - az uniós összefonódás-ellenőrzési rendszerhez hasonlóan - egyértelművé teszi, hogy az engedély megadásáig az összefonódás nem hajtható végre, azaz az irányítási jog nem gyakorolható.

A végrehajtási tilalom kimondása mellett a törvényjavaslat - szintén az uniós gyakorlathoz igazodóan - megengedi, hogy az eljáró versenytanács egyedi kérelemre, a körülmények mérlegelésével hozzájáruljon az irányítási jogoknak az engedély megszerzése előtti gyakorolásához - fejtette ki Rétvári Bence.

A Gazdasági Versenyhivatal feladatainak hatékonyabb és eredményesebb ellátása, valamint a megváltozott háttérjogszabályokkal való összhang megteremtése érdekében a törvényjavaslat pontosítja a versenytörvénynek a Gazdasági Versenyhivatal jogállására, szervezetére és foglalkoztatási jogviszonyaira vonatkozó szabályait is. A javaslat emellett a GVH-ban foglalkoztatott köztisztviselőknél egységes besorolási rendszer és kiszámítható előmeneteli rend megteremtését célozza. Lehetővé tennék, hogy a Gazdasági Versenyhivatal kötelező adatszolgáltatással nem járó piacelemzési tevékenységet végezhessen, és ezzel összefüggésben saját maga vagy megbízott piackutatók útján kutatásokat folytathasson le - ismertette az államtitkár.

(MTI)

További hírek

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.








A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.

Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.

Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről






A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.

Rendelkezik érvényes előfizetéssel?

Igen

Nem

Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek

Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:

27

Kérdezzen itt Ön is!

AKTUÁLIS ESEMÉNYEK

Eseménykövetés

SZAKMAI KLUBJAINK

ADÓNAPTÁR