GAZDASÁGI HÍREK

Központi adatbázisba kerültek az ingatlan-nyilvántartási adatok
A hír több mint 30 napja nem frissült!

A korábban a 119 földhivatalban nyilvántartott adatok a Földmérési és Távérzékelési Intézet (FÖMI) által üzemeltetett központi adatbázisba kerültek - mondta Fekete Gábor, a FÖMI főigazgatója szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.

2015. szeptember 10.

A földtulajdon nyilvántartásáért felelős Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) és a FÖMI 1 milliárd 517 millió forint uniós támogatásból valósította meg a központi adatbázis létrehozásához szükséges informatikai fejlesztést - tette hozzá a főigazgató.
    A fejlesztés céljai között sorolta fel Doroszlai Tamás, a FÖMI osztályvezetője a gyorsabb ügyintézést, az elektronikus adatszolgáltatást valamint a költséghatékonyságot is. Az eredmény egyebek mellett az lett, hogy az egyes földhivatalok a központi adatbázishoz kapcsolódnak, onnan nyerik és oda továbbítják az adatokat.
    Kifejtette: megvalósult a naprakész közhiteles földügyi nyilvántartás, a nagy tömegben érkező ügyek elintézésének az ideje csökkent. Az arra jogosult földmérő vállalkozások pedig a Takarnet nevű elektronikus adatszolgáltatási rendszeren keresztül a nap 24 órájában juthatnak hozzá a földmérési adatokhoz, térképekhez - tette hozzá az osztályvezető.
    Doroszlai Tamás a következő lépések között sorolta fel, hogy az új rendszer kapcsolódjon az ügyfélkapuhoz, illetve megvalósuljon az elektronikus fizetés is.

 

(MTI)

További hírek

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.








A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.

Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.

Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről






A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.

Rendelkezik érvényes előfizetéssel?

Igen

Nem

Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek

Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:

18

Kérdezzen itt Ön is!

AKTUÁLIS ESEMÉNYEK

Eseménykövetés

SZAKMAI KLUBJAINK

ADÓNAPTÁR