JOGSZABÁLYVÁLTOZÁSOK - JOGSZABÁLYI KÖRKÉP

Módosul a munka törvénykönyve
A hír több mint 30 napja nem frissült!

Az egyik legfontosabb változás, hogy jövőre a munkavállaló azonnali hatályú felmondása – a munkáltató jogsértése – esetén is kötelezővé lesz a végkielégítés.

2015. november 10.

A várhatóan a jövő év első napján hatályba lépő módosítások között szerepel, hogy az elektronikusan elkészített munkaszerződést öt napon belül papír alapú formátumban is át kell adni a munkavállalónak.

A munkaadó továbbra sem mondhat fel várandós nőnek, továbbá annak, aki "emberi reprodukciós eljárással összefüggő kezelés alatt áll". Mindkét tényről a munkavállalónak tájékoztatnia kell a munkaadóját ahhoz, hogy felmondási védelem alatt álljon. Újdonság ugyanakkor, hogy amennyiben a munkavállaló a tájékoztatást a felmondás után adja meg, akkor a közlést követő 15 napon belül a munkaadó a felmondást még visszavonhatja (de ez nem kötelessége).

Végkielégítés jelenleg a munkáltató felmondása, illetve a munkáltató jogutód nélküli megszűnése esetén jár. A módosítás a munkavállaló azonnali hatályú felmondása – a munkáltató jogsértése – esetén is kötelezővé teszi a végkielégítést. Sőt, a munkavállalót – azonnali hatályú felmondása esetén – a felmondási időre járó távolléti díj is megilleti.

Amennyiben a munkaadó jogellenesen mondott fel a munkavállalónak, ez utóbbi a felmondási időre járó távolléti díjra jogosult jelenleg. A módosítás a távolléti díj kétszeresében határozza meg ezt a járandóságot.

A munka törvénykönyve felsorolja azokat a felmondási jogsértéseket, amelyeknél a bíróság helyreállítja a munkaviszonyt a munkavállaló kérésére.

A munka törvénykönyvéhez kapcsolódva több más törvény módosítását is tartalmazza a tervezet. Amennyiben munkaerő kölcsönzés keretében foglalkoztatott munkavállaló indít pert, azt a munkavégzés helye szerinti közigazgatási és munkaügyi bíróságnál kell megindítania. Ez vonatkozik arra az esetre is, ha utólag perel, ilyenkor is a jogsértéssel érintett munkavégzés helyszíne szerinti bíróság jár el.

Forrás: kormany.hu

További hírek

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.








A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.

Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.

Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről






A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.

Rendelkezik érvényes előfizetéssel?

Igen

Nem

Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek

Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:

14

Kérdezzen itt Ön is!

AKTUÁLIS ESEMÉNYEK

Eseménykövetés

SZAKMAI KLUBJAINK

ADÓNAPTÁR