GAZDASÁGI HÍREK

Akár 50 százalékkal is drágábbak a szilveszteri szállásajánlatok
A hír több mint 30 napja nem frissült!

Az év utolsó napjaiban nagy rohamra készülhetnek a magyarországi szállásadók; az óévbúcsúztatás idejére nagyrészt a 4 nap/3 éjszakás csomagajánlatokat keresték a vendégek, még úgy is, hogy ilyenkor átlagosan közel 50 százalékkal drágábbak a szállásajánlatok – egyebek között ez derült ki a Szallas.hu friss foglalási adataiból.

2015. december 28.

 

A portál MTI-hez hétfőn eljuttatott felmérése szerint a fürdővárosok a legnépszerűbb szilveszteri úti célok, a legtöbb vendégre sorrendben Budapest, Hajdúszoboszló, Eger, Siófok, Gyula, Pécs és Miskolctapolca számíthat.
    Egy tipikus, 2 fős, 2 éjszakás szilveszteri kikapcsolódás 70 ezer forintba kerül, de aki keres, találhat 1700 forintos szállást az év utolsó napjára, például az ilyenkor rendkívül népszerű faházakban – idézi a közlemény Dorcsinecz Józsefet, a Szallas.hu alapítóját, aki elmondta azt is, hogy a legnagyobb értékű év végi foglalás 1,7 millió forint volt.
    A szállodák által kínált szilveszteri csomagokban különleges helyet kap az alaposan megválogatott ételsor, beleértve az éjféli, valamint a másnapi menüt is, ezért sok helyen kerül malacsült és lencse az asztalokra. Emellett a szórakoztató kísérőprogramokra is nagy gondot fordítanak a vendéglátók. Népszerű tematika a kaszinó jellegű vagy a retró hangulat és a táncshow, továbbá bűvészek, humoristák, énekesek fellépése.
    A Szallas.hu adatai szerint a külföldön szilveszterező magyarok többsége az idei évben a három közeli fővárosba – Bécsbe, Prágába és Pozsonyba - látogat, de sokan utaznak Zakopanéba és Kassára is.

MTI

 

További hírek

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.








A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.

Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.

Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről






A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.

Rendelkezik érvényes előfizetéssel?

Igen

Nem

Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek

Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:

17

Kérdezzen itt Ön is!

AKTUÁLIS ESEMÉNYEK

Eseménykövetés

SZAKMAI KLUBJAINK

ADÓNAPTÁR