GAZDASÁGI HÍREK

Január végéig érvényesek a tavalyi e-matricák
A hír több mint 30 napja nem frissült!

Január 31-ig érvényesek a tavaly megváltott éves országos és megyei autópálya matricák – mondta Kibédi-Varga Lajos, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) szóvivője az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.

2016. január 14.

Hozzátette: az autósoknak a következő alig több mint két hét áll rendelkezésére megváltani a 2016-os éves matricát. Elmondta, az adatok szerint egyre többen veszik igénybe a rendszert, és olyanok is autópályát használnak, akik eddig nem tették. Tavaly 2,3 millió, 400 ezerrel több magyar autó vette igénybe a díjköteles utakat. Az ellenőrzési rendszer adatai szerint még ennél is több, 3 millió külföldi autó közlekedett az utakon tavaly, ami jelentős tranzitforgalmat mutat. A 10 napos matricából több mint 8 millió fogyott.

Kiemelte: nincsen érdemi változás az e-matricák rendszerében, nem emelkedtek az árak, és nincsenek új díjkategóriák sem. Közlése szerint az e-matricás rendszerben a személyautók számára díjköteles szakaszok köre 2016 január elsejétől két, tavaly átadott, a gyorsforgalmi hálózatba kapcsolódó úttal – M43 Makó-országhatár és M85 új szakaszai – bővült, más változás nem történt. Az M86-os autóúton és az M9-es autóúton a személyautók után nem kell használati díjat fizetni, ebben 2016-ban sem várható változás. A jogosulatlan úthasználók aránya 2-3 százalék között alakul, ami nemzetközi szinten is kedvező.

További hírek

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.








A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.

Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.

Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről






A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.

Rendelkezik érvényes előfizetéssel?

Igen

Nem

Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek

Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:

18

Kérdezzen itt Ön is!

AKTUÁLIS ESEMÉNYEK

Eseménykövetés

SZAKMAI KLUBJAINK

ADÓNAPTÁR