GAZDASÁGI HÍREK

A nemzeti kereskedőház újabb tréninget indít a külpiacra készülő vállalkozásoknak
A hír több mint 30 napja nem frissült!

Kilencedik alkalommal szervezi meg a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) Zrt. az "exportakadémiát", a tréningre a cégek október 10-ig jelentkezhetnek – közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel.

2016. október 03.

 A tájékoztatás szerint a tréninget eddig több mint 170 cégvezető és döntéshozó végezte el.
    Az exportakadémia 2016. október 19-én induló őszi félévi előadásain szakértők és már sikeresen exportáló cégek képviselői tartanak előadást külpiaci stratégia építése, piacelemzés, innováció, marketing, finanszírozás és kockázatkezelés témakörökben.
    A háromszor kétnapos tréningen az előadásokon túl a résztvevőknek interaktív foglalkozásokat tartanak.
    A Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) Zrt. célja elősegíteni a magas hozzáadott értékű, nemzetközileg is versenyképes termékeket és szolgáltatásokat előállító hazai kis- és középvállalkozások exporttevékenységének bővülését. A kereskedőház helyi képviseletein keresztül négy kontinens közel 40 országának piaca érhető el.

MTI

További hírek

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.








A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.

Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.

Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről






A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.

Rendelkezik érvényes előfizetéssel?

Igen

Nem

Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek

Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:

18

Kérdezzen itt Ön is!

AKTUÁLIS ESEMÉNYEK

Eseménykövetés

SZAKMAI KLUBJAINK

ADÓNAPTÁR