GAZDASÁGI HÍREK

Vissza nem térítendő támogatást nyújt a Nagyvállalati beruházási program
A hír több mint 30 napja nem frissült!

Az uniós forrásból támogatásban nem részesülő magyar nagyvállalatok feldolgozóipari növekedési és modernizációs beruházásaihoz nyújt vissza nem térítendő támogatást a Nagyvállalati beruházási támogatási program, a legkisebb támogatható projektméret 100 millió forint, azzal a feltétellel, hogy a támogatás összegének el kell érnie az 50 millió forintot - olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) tájékoztatójában.

2017. május 10.

A program 2015-ös indulása óta 49 nagyvállalat több mint 70 milliárd forint kapacitásbővítő beruházásának elindítását segítette elő, csaknem 1650 új munkahely létrejöttéhez járulva hozzá.

Az NGM közölte, a döntés meghozatala során kiemelt szempont, hogy milyen mértékben térül meg a fejlesztéshez adandó támogatás a projekt fenntartási időszakában az államháztartás részére, például többletfoglalkoztatás, bérfejlesztés, gazdálkodási eredménynövekedés hatására.

A szabályok szerint az elszámolható költségeken belül az új termelőeszközök beszerzési költségei arányának el kell érnie az 50 százalékot. Amennyiben az induló beruházás a termelőeszközök beszerzéséhez kapcsolódóan energiahatékonysági-, megújulóenergia-felhasználást célzó költség elemeket is tartalmaz, úgy ezek aránya az összes elszámolható költségen belül nem haladhatja meg a 20 százalékot.
A támogatást igénylőnek vagy kapcsolt vállalkozásának egyebek mellett rendelkeznie kell legalább három lezárt, teljes üzleti évvel, magyarországi saját tulajdonú székhellyel, telephellyel vagy fiókteleppel. A cég a beruházását a projekt befejezését követő 5 évig köteles fenntartani a támogatási szerződésben vállalt feltételek mellett.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kedden a Mach-Tech ipari kiállítás megnyitóján jelentette be a program folytatását, és elmondta: a tavalyi eredeti 15 milliárd forint keretet 25 milliárd forintra emelték, és az idén is nyitottak a keret növelésére az államháztartás helyzetének függvényében.

 

(MTI)

További hírek

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.








A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.

Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.

Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről






A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.

Rendelkezik érvényes előfizetéssel?

Igen

Nem

Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek

Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:

17

Kérdezzen itt Ön is!

AKTUÁLIS ESEMÉNYEK

Eseménykövetés

SZAKMAI KLUBJAINK

ADÓNAPTÁR