GAZDASÁGI HÍREK

E-adózás - NAV 2.0 megújulási program
A hír több mint 30 napja nem frissült!

A NAV 2.0 megújulási program egyik fontos célja, hogy az adó- és vámhatóság felkészüljön a digitális jövőre - mondta Kalocsai Kornél, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) stratégiai projekt koordinációért felelős szakfőigazgatója Debrecenben.

2018. március 19.

A miniszteri biztos a 6. nemzetközi adó- és vámkonferencia magnyitóján tartott előadásában hangsúlyozta, hogy a megújulási program eredményeként 2021-re Európa egyik legmodernebb színvonalú e-adózási szolgáltatása jöhet létre, több adminisztráció nélkül.

 

Kalocsai Kornél az adótudatosság növelése érdekében a kommunikáció fejlesztésére és a stratégiai gondolkodásra is felhívta a figyelmet, miközben a behajtási hatékonyság javítását sürgette.

 

Megemlítette az adatfelhasználás fontosságát, és emlékeztetett rá, hogy az adóhivatalnál van Magyarország egyik legnagyobb adatbázisa, ezért fontos feladat az adatokból kinyerhető információk teljes körű felhasználása. Ezzel összefüggésben felhívta a figyelmet a kockázatkezelés hatékonyságának javítására, hogy a csalókat - például az áfa-csalókat -  minél előbb, már a csalás elején "elkapják".

 

A megújulási program másik eleme a támogató ügyfélkezelés, az ügyfeleket partnerként kell kezelni, fel kell hívni a figyelmüket ha tévedtek, s nem azonnal szankcionálni - fejtette ki, hozzátéve, hogy az ügyfelek pozitívan fogadják ezt a hozzáállást.

 

Kalocsai Kornél részletesen beszélt a NAV-tudásközpont létrehozásáról, a tervezett szervezetfejlesztési korszerűsítésekről, az adó- és a vámszakmai fejlesztésekről.

 

Bók Mihály, a Vám, Jövedéki és Adóügyi Szolgáltatók Szövetsége (VJASZSZ) társelnöke a megnyitón elmondta: hatodik alkalommal rendezik meg Debrecenben a nemzetközi adó- és vámkonferenciát a megbízhatóság, nyitottság, párbeszéd és biztonság mottó jegyében.

 

A tanácskozáson részt vesznek a román, a szlovák és az ukrán adó- és vámhatóságok képviselői, akikkel a határokon átnyúló szakmai feladatokról egyeztetnek a magyar szakemberek. Jelen van a kétnapos tanácskozáson több gazdálkodó szervezet vezetője is.

 

Bók Mihály szerint a következő években a jelenlegi többszörösére nőhet az áruforgalom, ami új szemléletet követel meg a vámhatósági rendszerben, és szoros együttműködést a határon átnyúló kereskedelmi forgalom hatékony kezelésében.

 

(MTI)

További hírek

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.








A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.

Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.

Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről






A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.

Rendelkezik érvényes előfizetéssel?

Igen

Nem

Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek

Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:

14

Kérdezzen itt Ön is!

AKTUÁLIS ESEMÉNYEK

Eseménykövetés

SZAKMAI KLUBJAINK

ADÓNAPTÁR