JOGSZABÁLYVÁLTOZÁSOK - JOGSZABÁLYI KÖRKÉP

Mi vár a katásokra 2021. január 1-jétől?
A hír több mint 30 napja nem frissült!

Az Országgyűlés 2020. július 3-án fogadta el a Magyarország 2021. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló törvényt, amely jelentősen szigorítja a kata szerinti adózás feltételeit. A jövő évtől a kisadózó csak egy helyen lehet kisadózó, és 40 százalékos adó fogja terhelni a kapcsolt vállalkozástól származó, illetve a 3 millió forintot meghaladó bevételt.

2020. július 09.

A veszélyhelyzet alatt számos könnyítésben részesülő kisadózók számára komoly kihívásokat jelent majd a következő esztendő. Jelentősen szigorodnak a katás adózás feltételei, emellett az adófizetési kötelezettség is jelentősen emelkedik.
A kisadózó egyetlen helyen lehet kisadózó

 

A kisadózó vállalkozások tételes adója szerinti adózás alkalmazásából származó adóelőny – ugyanazon magánszemélyt érintő – többszöröződését zárja ki 2021. január 1-jétől az az új rendelkezés, amely szerint a magánszemély egyetlen jogviszonyával összefüggésben jelenthető be kisadózóként. Ennek eljárási szabályaként az adóhatóság visszautasítja a magánszemély kisadózóként történő bejelentését, ha a nyilvántartásában az adott magánszemély kisadózóként már szerepel. Amennyiben az „egyetlen jogviszony” kritérium 2021. január 1-jén nem teljesül, akkor az adóhatóság az elsőként bejelentett jogviszony kivételével a többi jogviszony tekintetében automatikusan törli a magánszemélyt a bejelentett kisadózók köréből.
40 százalékos adófizetési kötelezettség

 

A Kata törvény új rendelkezése 2021. január 1-jétől 40 százalékos adófizetési kötelezettséget ír elő abban az esetben, amikor a kisadózó vállalkozás a vele kapcsolt vállalkozási viszonyban álló kifizetőtől szerez bevételt.

 

A rendelkezés egyaránt vonatkozik majd a belföldről és külföldről származó bevételekre. Ha a bevétel juttatója az Art. szerinti kifizető, akkor az adó fizetésére kötelezett személy a magyar kifizető. Ha a bevétel külföldi kifizetőtől érkezik, akkor a kisadózó vállalkozásnak kell megfizetnie a 40 százalékos adót.

 

Ugyancsak 40 százalékos mértékű adó terheli az ugyanazon kifizetőtől származó bevételt, amely a tárgyévben az év elejétől összesítve meghaladja a 3 millió forintot.

 

Ha a bevétel juttatója az Art. szerinti kifizető, akkor a 40 százalékos adó őt terheli.

 

Ebben az esetben az adó alapjának meghatározása során nem kell számításba venni azon összeget,

- amely után a kifizető a kapcsolt vállalkozási viszony alapján kötelezett a 40 százalékos adófizetésre,
- amelyet a kifizető az Egészségbiztosítási Alapból származó finanszírozásként juttat az egészségügyi szolgáltató kisadózó vállalkozás számára,
- amelyet a kifizető jogszabályban meghatározott díjszabás alapján juttat az arra jogosult kisadózó vállalkozásnak,
- amelyet költségvetési szerv kifizető juttat a kisadózó vállalkozásnak.

 

Ha a bevétel külföldi kifizetőtől származik, akkor az adó fizetésére kötelezett személy a kisadózó vállalkozás.

 

Ebben az esetben az adó alapjának meghatározása során nem kell számításba venni azt a bevételt, amely után a kisadózó vállalkozás a külföldi kifizetővel fennálló kapcsolt vállalkozási viszony alapján kötelezett a 40 százalékos adó megfizetésére.

 

Érdemes kiemelni, hogy a 40 százalékos adókötelezettség alá eső bevételeket a 12 millió forintos értékhatár számításánál nem kell figyelembe venni.

 

Lezárva: 2020. július 7.

További hírek

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.








A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.

Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.

Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről






A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.

Rendelkezik érvényes előfizetéssel?

Igen

Nem

Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek

Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:

18

Kérdezzen itt Ön is!

AKTUÁLIS ESEMÉNYEK

Eseménykövetés

SZAKMAI KLUBJAINK

ADÓNAPTÁR