JOGSZABÁLYVÁLTOZÁSOK - JOGSZABÁLYI KÖRKÉP

Félszáznál is több törvényváltozás kerül a kormány elé: jön az új Mt. és várható a csődtörvény módosítása is
A hír több mint 30 napja nem frissült!

Augusztusban tárgyalja a kormány a közoktatási törvény módosítását, ősszel pedig mások mellett jön az új Munka Törvénykönyve, az új önkormányzati törvény, egy sor, Alaptörvényből következő kétharmados jogszabály és tucatnyi gazdasági tárgyú törvény módosítása - ez derül ki a kormány második félévi munkatervéből, amely a Magyar Közlöny július 7-i számában jelent meg.

2011. július 08.

A hónapok óta egyeztetés alatt álló új közoktatási törvény mellett a kormány a személyszállítási, továbbá az elektronikus ügyintézési törvény tervezetét is napirendre veszi a nyár végéig.

Szeptemberben kerül először a kormány elé a jövő évi költségvetés, a kollektív befektetési formákról szóló törvényjavaslat, továbbá a kereskedelmi és a szakképzési törvény módosítása is.
Ebben a hónapban kerül sorra a gazdaság egészét átfogóan érintő új Munka Törvénykönyve, valamint a csődtörvény módosítása. Szintén szeptemberben kerül a kormány elé az új felsőoktatási törvény tervezete.
A 2012. január 1-jén hatályba lépő új Alaptörvényből következő sarkalatos törvények közül ki kell emelni az országgyűlési képviselők választásáról szóló törvény és nemzetiségek jogairól szóló törvény tervezett módosítását, napirendre kerül továbbá az igazságügyi szervezet átalakításával kapcsolatos törvények módosításának előterjesztése is.
A kormány szeptemberi munkatervében szerepel a közigazgatási eljárásról szóló törvény (Ket.) régóta esedékes, átfogó módosítása is.

Mozgalmas őszre készülhetünk, ugyanis októberben az új önkormányzati törvényen (Ötv.) túl a kormány elé kerül több ellenőrzési jogszabály (például a munkavédelem és élelmiszer-lánc ellenőrzési területét érintve), valamint egészségügyi tárgyú törvények előterjesztését is tárgyalni fogják.
Előkészítik a hulladékgazdálkodási törvény és az új szakképzési hozzájárulásról szóló törvény módosítását is.
Az októberi kormányüléseken tárgyalják a gyorsforgalmi utak fejlesztéséről, és a közúti közlekedésről szóló törvény módosításának előterjesztését, továbbá a lánctartozások csökkentéséről szóló javaslatot.

A novemberi üléstervben szerepel többek között egyes szociális és gyermekvédelmi törvények, a közszolgálati szabályozás, a felnőttképzési, valamint a fogyasztóvédelmi és a kkv-támogatási törvény módosítása.

Decemberben több más, tervezett jogszabály-változtatás mellett például a választási eljárásról szóló törvény, a piacfelügyeleti törvény és a földtörvény módosítását tárgyalja a kormány.

(forrás: Magyar Közlönykiadó)


További hírek

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.








A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.

Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.

Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről






A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.

Rendelkezik érvényes előfizetéssel?

Igen

Nem

Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek

Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:

18

Kérdezzen itt Ön is!

AKTUÁLIS ESEMÉNYEK

Eseménykövetés

SZAKMAI KLUBJAINK

ADÓNAPTÁR