- GAZDASÁGI HÍREK

A Holcimé a társadalmi elkötelezettség díja
A hír több mint 30 napja nem frissült!

A Holcim Hungária Zrt. kapta meg a Figyelő TOP 200 Társadalmi Elkötelezettség díját. Az elismerés a vállalatok társadalmi felelősségvállalás terén kifejtett kiemelkedő törekvéseit és azok eredményeit ismeri el. A cég egyik legismertebb programja az öt éve működő otthonteremtő alapítvány, melynek köszönhetően már 127 pályakezdő vagy hátrányos helyzetű család jutott lakáshoz és további 14 otthon épül.

2010. október 18.

A hatfős szakmai zsűri azzal indokolta döntését , hogy a cégvezetők a 2009-es üzleti évet már válságban tervezték, és a legtöbb iparágban nagyon kemény évként élték meg. Aki ebben az évben Magyarországon nemhogy szinten tartotta, de még fejlesztette is a felelős működés rendszereit, bizonyosan valóban stratégiai területként tekint a fenntarthatóság menedzsmentjére. Az erőfeszítések hitelességéhez az is nagyban hozzájárul, hogy az első számú vezető a CSR egyik legismertebb vállalatvezetői nagykövete.“

A Holcim Hungária Otthon Alapítvány pályázati ciklusonként 100 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyújt önkormányzatoknak bérlakás állományuk növelésére, melynek keretében nem lakás céljára szolgáló épületeket alakítanak át bérlakássá. A vissza nem térítendő támogatás maximális értéke a bekerülési összeg 50%-a, projektenként legfeljebb 2-50 millió forint. A támogatott projektet a szerződés aláírásától számított 2 éven belül kell befejezni.

Az alapítvány eredménye: 5 év alatt, 500 millió forint felajánlásával 141 önkormányzati bérlakás létrehozását támogatta a Holcim Hungária Otthon Alapítvány.

A Holcim Díj a Fenntartható Építészetért világverseny olyan innovatív építészeti projekteket hivatott kiemelni, melyek fenntartható megoldást jelentenek az építőipar napjainkban felmerülő kihívásai számára helyi, regionális és globális szinten is. A nemzetközi világverseny nyertes pályázatait Magyarországon a 2009/2010-es vándorkiállítással egybekötött szakmai fórum keretein belül ismerheti meg a nagyközönség.

A Holcim Hungária Zrt. Magyarország egyik vezető cement-, kavics-, és beton-előállító vállalata, melynek 2009-ben elért nettó árbevétele közel 27,6 milliárd forint volt.

(A rovat híreinek forrása a Gazdasági Rádió Online)

További hírek

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.








A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.

Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.

Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről






A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.

Rendelkezik érvényes előfizetéssel?

Igen

Nem

Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek

Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:

14

Kérdezzen itt Ön is!

AKTUÁLIS ESEMÉNYEK

Eseménykövetés

SZAKMAI KLUBJAINK

ADÓNAPTÁR