JOGSZABÁLYVÁLTOZÁSOK - JOGSZABÁLYI KÖRKÉP
A fővárosban az új törvény hatályba lépését követő első hét napon belül már összesen 38 különböző ügyben került sor az új. Be. szerinti, eljárást gyorsító szabályok alkalmazásával történő befejezésre, amely a vizsgált ügyekben a terhelt tárgyaláson való beismerésen alapult.
A büntetőeljárásról szóló új törvény (2017. évi XC. törvény) – melynek megalkotásához Magyarország Ügyészségének munkatársai is segítséget nyújtottak -, vagyis az új Be. 2018. július 1-jén lépett hatályba.
Az új Be. egyik alapkoncepciója, hogy a tisztességes eljárást szolgáló garanciák biztosítása mellett minél szélesebb lehetőséget teremtsen az eljárások egyszerűsítésére és gyorsítására.
Ennek érdekében az új törvény egyebek mellett megteremtette a terhelttel való együttműködés komplex rendszerét. Ennek az együttműködésnek az egyik területe a vád tárgyát képező bűncselekmény tárgyaláson történő beismerése, és az ehhez kapcsolódó egyszerűsítő, gyorsító eljárási szabályok.
A vonatkozó törvényhelyek értelmében, amennyiben a tárgyaláson beismerő vádlott egyúttal a tárgyaláshoz való jogáról is lemond, úgy ezzel megnyílik a lehetőség arra, hogy a bíróság az eljárást további bizonyítás nélkül befejezettnek nyilvánítsa, és ítéletet hozzon.
A Fővárosi Főügyészség a tárgyaláson történő beismerés új Be. szerinti szabályainak első gyakorlati tapasztalatait vizsgálta meg a 2018. július 2. és július 10. napja közötti időszakra vonatkozóan.
A vizsgálat eredménye szerint, a Fővárosi Főügyészség illetékességi területén működő kerületi bíróságokon összesen 38 ügyben került sor a tárgyaláson beismerő vádlott esetében az új Be szabályai szerinti befejezésre.
A fenti ügyekben a bíróság a beismerő nyilatkozatot minden esetben végzéssel elfogadta, majd ítéletet hozott.
Az új Be. vonatkozó rendelkezéseinek célja az időszerűség és pergazdaságosság elveinek is megfelelve, az eljárások egyszerűsítése, és minél előbbi befejezése.
(Fővárosi Főügyészség)
További hírek
A munkahelyi konfliktusokban rejlő veszélyek
Ezt ellenőrzik legtöbbet a magánszálláshely-szolgáltatásnál
Külföldön dolgozó magyar átalányadózó
Borturisztikai beruházás adózási kérdései
ÖCSG szocho kötelezettsége
Munkavállalók fejlesztése: képzési lehetőségek 2024-ben
Székhely-áthelyezés kedvezőbb iparűzési adóra tekintettel
Megbízás tb-kötelezettségei
Kinek szabad és kinek nem a Kék Kártyával dolgozni?
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.
Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.
Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről
Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Rendelkezik érvényes előfizetéssel?
Igen
Nem
Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek
Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:
23
AKTUÁLIS ESEMÉNYEK
SZAKMAI KLUBJAINK
ADÓNAPTÁR